Mellciszta:

A mellciszta egy folyadékkal teli zsákocskája a mell szövetének. A mellciszta gyakori elváltozás, különösen a változókor előtti nők körében. A mellciszta általában nem rákos, de néha hasonlít egy rosszindulatú daganatra.

A mellciszta leggyakoribb tünete egy tapintható csomó a mellben, amely puha, rugalmas és mozgatható. A csomó érzékeny lehet, és feszülést vagy fájdalmat okozhat. A mellciszta mérete változhat a menstruációs ciklus függvényében.

A mellciszta diagnózisa általában fizikális vizsgálattal, ultrahanggal vagy mammográfiával történik.

A mellciszta kezelése nem mindig szükséges, ha nem okoz panaszt. Néha azonban a cisztát kiürítik egy vékony tűvel, hogy csökkentsék a fájdalmat és megelőzzék a növekedést.

A mellciszta kialakulásának oka nem teljesen ismert, de valószínűleg összefügg a hormonális változásokkal. A mellciszta gyakrabban fordul elő azoknál a nőknél, akik nem szültek gyermeket, akik későn lépnek a változókorba, akik hormonpótló terápiát vagy fogamzásgátlót szednek, vagy akiknek családjában előfordult mellrák. A mellciszta megelőzésére nincs biztos módszer, de javasolt a rendszeres önvizsgálat, a nőgyógyászati szűrés és az egészséges életmód.

Méhciszta:

A megvastagodott nyálkahártya a méh üregében a méhciszta vagy méhpolip. A méhpolipok általában jóindulatúak. Ritka esetekben azonban rosszindulatúvá válhatnak.

A méhpolip leggyakoribb tünetei a rendszertelen vagy túlzott menstruációs vérzés, a köztes vérzés vagy pecsételés, valamint a meddőség vagy a vetélés. Diagnosztizálható a méhpolip ultrahanggal, hysteroszkópiával vagy biopsziával. A méhpolip kezelése általában sebészi eltávolítást igényel, amelyet gyakran hormonterápia is kiegészít.

A méhpolip kialakulásának oka nem teljesen ismert, de valószínűleg összefügg az ösztrogén hormon túlsúlyával. A méhpolip jellemzően a változókorban alakul ki. A méhpolip megelőzésére nincs biztos módszer, a rendszeres nőgyógyászati szűrés és a hormonális egyensúly fenntartása azonban segíthet kiküszöbölni a kialakulását.

Petefészekciszta:

A petefészekciszta hártyával vagy vaskosabb fallal körülvett, folyadékot tartalmazó képlet a petefészekben. A petefészekcisztának többféle típusa létezik, amelyek közül a leggyakoribbak az ún. funkcionális ciszták, amelyek a normális peteérés során alakulnak ki és általában maguktól felszívódnak. Endometriózis vagy daganat hozzájárulhat a petefészekciszta kialakulásához és a megnagyobbodásához is.

A petefészekben kialakuló ciszták gyakran egyáltalán nem okoznak tüneteket. Általában a nőgyógyászati vizsgálatok során derül ki a jelenlétük. Az elváltozást jelezheti azonban rendszertelen vérzés vagy a menstruáció elmaradása, hasi fájdalom vagy nyomásérzés, hátfájás, vizelési vagy székletürítési problémák, hányinger vagy hányás. A petefészekciszta pontos diagnózisát ultrahang, CT vagy MRI vizsgálatok eredménye alapján állítja fel a szakorvos. A kezelés függ a petefészekciszta méretétől és attól is, hogy okoz-e panaszokat. Elegendő lehet a rendszeres megfigyelés és a hormonterápia, de sebészi beavatkozásra is szükség lehet a ciszta eltávolításához.

A petefészekciszták kialakulásának oka változó, de gyakran hormonális zavarokkal is összefügg. Petefészekciszta gyakrabban fordul elő azoknál a nőknél, akik nem szültek gyermeket, rendszertelenül menstruálnak, endometriózisban szenvednek, részt vesznek hormonpótló terápiában, fogamzásgátlót szednek, vagy akiknek a családjában előfordult petefészekrák. A petefészekciszták megelőzésére nincs biztos módszer, de a mielőbbi kezelés érdekében érdemes eljárni rendszeresen a nőgyógyászati szűrővizsgálatokra.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a nőgyógyászati ciszták olyan elváltozások, amelyek általában nem veszélyesek, de figyelmet igényelnek. Ha bármilyen tünetet észlelsz, amely cisztára utalhat, ne habozz felkeresni egy nőgyógyászt. A korai felismerés és kezelés megelőzheti a súlyosabb szövődményeket és javíthatja az életminőséget.